"A gyermek minden pillanatban teljes és totális és semmiben sem lát ellentmondást. Amikor haragszik, akkor ő maga a harag; amikor szeret, ő maga a szeretet. Úgy lép át egyik pillanatból a másikba, hogy közben nem csinál belőle dilemmát. Semmiből sem csinál problémát. Nem rágódik ellentmondásokon, mert még nem gyártott magának elméleteket. Még nem tudja, hogy milyennek kellene lennie. Egyszerűen csak hagyja, hogy történjenek az események - együtt áramlik az élettel. ."
OSHO
Legfrissebb blog bejegyzések
Ezt az oldalt azon kedves olvasóknak ajánlom, akik egyetértenek abban, hogy a mai oktatás sok szempontból hiányos és hogy a megfelelő életszemlélettel és az ahhoz szükséges tananyaggal csak maga a szülő képes felvértezni gyermekét. A gyermek aligha válik kiegyensúlyozott felnőtté magától illetve olyan külső tényezőktől, amik belső erejét nem erősítik. Minden gyermekben ott él a belső fény ám felnőtté cseperedésünk során sajnos ez megkopik és életünk delején már csak-csak pislákol. Ilyenkor már nem emlékszünk arra a fényre, már túl nagy a külső nyomás és túl erős az a képzet, hogy nincs választásunk, hisz mindenki ugyanazt csinálja és a saját szívünk vágya feledésbe merült valahol az út alatt. Félelmeink irányítják az életünket és már nem igazán tudunk gyermeki könnyedséggel nevetgélni, lustálkodni, belemerülni egy-egy kreatív vagy játékos tevékenységbe vagy egyszerűen csak azt csinálni amit szeretnénk. Márpedig lehetséges. Minden lehetséges. A gyermek pedig tudja ezt, ezért tápláljuk ezt a fényt, sose hagyjuk elhalványulni és tanítsuk meg őket félelem nélkül élni, szeretettel, szeretetben létezni. Ez a titok és ehhez nyújt segítséget ez az oldal.
Szeretettel írom, fogadjátok szeretettel!