10 elfeledett igazság a gyermekek neveléséről

Sokan közülünk már szerencsére megtapasztalhatták, hogy milyen érzés vendégeket várni az ismeretlenből. Ezek a különleges kis vendégek a saját gyermekeink. Nagyon várjuk őket, aztán nagyon szeretjük őket, örülünk, hogy itt vannak, de a legtöbbünk nem fogadja el őket úgy, ahogy kellene. Nem kapják meg tőlünk azt a mély tiszteletet, amit ezek az Univerzum ismeretlen bugyraiból érkező kis vándorok ténylegesen érdemelnek. Ehelyett sokszor úgy tekintünk rájuk, mintha a saját tulajdonaink lennének és próbáljuk olyan felnőtté formálni őket, akikre majd később büszkék lehetünk. Vajon jó vendéglátók vagyunk így, tényleg így kell fogadni a kis vendégeket?

Ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk, először magunkat kell igazán mélyen megismerni. Amennyiben nem érdekel minket, vagy nem vagyunk tisztában azzal, hogy kik és mik vagyunk, hogy miért vagyunk itt ezen a világon, akkor csak a szüleinktől és a tanárainktól hozott kondicionált szellemi mintákat tudjuk majd haszálni egész életünk során.

Ezeknek a szellemi mintáknak az egyik fő jellemzője - függetlenül attól, hogy mennyire eltérőek lehetnek ezek a különböző kultúrákban - az az, hogy reprodukálják magukat. Olyan emberi replikákat hoznak létre, amelyek megfelelnek a társadalom elvárásainak és normáinak. Ezek az utánzatok alkalmazkodnak az adott társadalom szabályaihoz és betartják azokat, így hatékony tagjai lehetnek annak. Úgy gondolkodnak, éreznek és viselkednek majd, ahogy a társadalom elvárja azt egy jó állampolgártól. Időközben persze megőrzik a szabad választás illúzióját, mivel ezek a szellemi minták bizonyos mértékig rugalmasak. Így nő fel egy átlagos csillagközi vándor, így válunk általában felnőtté.

Ezután - egy emberi másolatként - azonosítjuk magunkat ezekkel a kondicionált mintákkal és elkezdjük elhinni, hogy tudjuk kik vagyunk valójában, hogy mik a céljaink ebben az életben és hogy azt is tudjuk nyilván, hogy hogyan kell megfelelően viselkedni a kis vendégeinkkel. A helyzet azonban legtöbbször az, hogy kondicionált elménk függvényében hamarosan emberi replikákat faragunk belőlük is, megfosztva őket attól a lehetőségtől, hogy úgy fejlődhessenek, ami a személyiségüknek leginkább megfelelő. Mindezt persze jóhiszemben tesszük, hiszen meg akarjuk kímélni őket a szenvedéstől és egy jobb életet szeretnénk biztosítani nekik egy jobb világban. Azonban mint replikák, ők is a mi saját szenvendésünket és a valóságról alkotott tudatlanságunkat kaphatják csak meg. Aztán így várják majd ők is később a távoli vendégeiket, akikből majd szintén ugyanilyen utánzatokat faragnak.

Ha jó vendéglátók és figyelmes házigazdákká szeretnénk válni, akkor először is el kell ismernünk, hogy ők is, mint mi is anno, vándorként érkezünk erre a világra. Fel kell ismernünk, hogy érkezésük célja, hogy az Univerzum megnyilvánulhasson bennük, hogy a saját létezésére ismerjen emberként, a saját személyiségükön keresztül. Nekünk, mint tapasztaltabb vándoroknak, akik már régóta járják ezt az utat, segítenünk kellene ezt a folyamatot.

Amikor a kis vendégeink megérkeznek, teljesen tapasztalatlanok ugye, semmit sem tudnak ennek a világnak a működéséről és nem tudják kifejezni sem magukat. Más szóval, nem rendelkeznek olyan eszközökkel - személyiséggel - , amelyek segítenének nekik ebben a folyamatban. Rendelkeznek viszont egy nagyon hatékony stratégiával; kitűnően utánoznak. Az utánzás segítségével néhány év alatt képesek felépíteni saját személyiségüket és ehhez a hozzájuk közel élő embereket - a szülőket - fogják kiválasztani mintának. Ha mi azonban a korlátozott elménktől vezérelve élünk, akkor a saját mintáinkat fogják csak imitálni. A mintáink mélyen bevésődnek és személyiségük alapjaként szolgálnak majd egész életük során.

Aztán ahogy megtanulnak beszélni, egyre inkább értik majd az őket körülvevő világot, mi pedig folytatjuk az elméjük kondicionálását azzal, hogy elmondjuk nekik, hogy hogyan is működik a világ és hogy hogyan kell a dolgokhoz hozzáállni, hogyan kell gondolkodni. Ezeket a magyarázatokat persze mi is a szüleinktől és a tanárainktől kaptuk, nem is volt még közvetlen tapasztalatunk róluk. Aztán odáig mélyítjük ezeket a mintákat bennük, amíg végül teljesen azonosulnak velük ők is.

Nos, így fejlődik általában kis vendégeink személyisége, bár a személyiség eredeti célja az volna, hogy képviselje az egyéniségüket a világban. Ez az egyéniség így azonban mélyen el van rejtve az elme mintái, hiedelmei, félelmei és téves hitrendszerei sűrűjében. Nem csoda tehát, hogy elfelejtik, hogy kik ők és hogy miért is jöttek ide eredetileg.

Mindez azt jelenti, hogy csak akkor válhatunk ideális vendéglátóvá, ha mi magunk nem utánzatokként, hanem egyéniségekként élünk. Ehhez pedig végig kell járnunk azt az utat, amire őket is terelni szeretnénk.

Ahhoz, hogy gyermekeink személyisége kifejlődhessen és hogy egyéniségük megnyilvánulhasson, érdemes követni az alábbi pontokat:

1. Ne kezeljük őket a tulajdonunkként, nézzünk rájuk úgy, mint vendégekre, akiket csak terelgetni kell, de semmiképp sem kontrollálni!

2. Biztosítsunk megfelelő szabadságot nekik, hogy saját bőrükön tapasztalhassák meg a világot!

3. Engedjük, hogy sokféle dolgot, minőséget tapasztalhassanak meg!

4. Ne tanítsunk nekik olyan dolgokat, amiket mi magunk is készen kaptunk anélkül, hogy azokat bármikor is megtapasztaltuk volna!

5. Tanítsuk meg nekik, hogy ne vegyenek dolgokat természetesnek csak azért, mert a társadalom, vagy egy bizonyos csoport azt annak hirdeti!

6. Engedjük őket kételkedni dolgokban egészen addig, amíg személyes tapasztalatot nem szereznek róluk!

7. Segítsünk nekik szabadnak maradni, hogy nyitottak legyenek minden új tapasztalásra!

8. Osszuk meg velük saját tapasztalatainkat!

9. Teremtsünk köréjük egy olyan környezetet, amiben sokat tudnak nevetni, vidám, boldog életet élhetnek és élvezhetik az élet minden örömét!

10. Mutassunk példát és tanítsuk meg arra, hogyan tud tudatosan élni, cselekedni!

forrás: wakeup-world.com